IMHO!

Trance IPL (? indian pale ?lager??): a második üveg a klotyóban végezte. Mintha egy marék szalmát összeturmixolták volna némi jégerrel és sok sok vízzel. Akkor is ha rendes alapanyagokból lett összeállítva.

Fekete Erdő gyümölcsös porter: még erről hiszem el leginkább, hogy fogyasztásra szánták. Nekem ettől függetlenül nem jött be, amolyan hubba bubbás íz kavargott benne. Elhiszem, ha valakinek tetszik.

Szmog félbarna füstölt: 900 forintért, savanykás enyhén füstös barna sör. Ezen az áron inkább a 424 ha magyar, de bármely külföldi szárazabb stout jobb ízvilágot ad.

RedX: egyedül az ára miatt nem kötekedem vele. Amúgy inkább bármelyik cseh barna, félbarna remekül helyettesítheti.

Redefine Cold: Ez az az ár/íz ahol már nagyon is érdemes a Csakajósör keresését felnyitni és beírni hogy 500-600 forintig, és választani valami mást.

PopCorn kukoricás IPA: egyedül ebben éreztem azt, hogy tényleg megpróbáltak valamit. Édes, és nem túl ipás. Inkább egy kisüveges rendes ipát ennyi pénzért.

A téliesedés jegyében lecsúszott egy két stout és társai is, a sokk előtt.

Skót barátunk, mely IPA-ba nem éppen a legjobb, megmutatta, hogy mi az, amibe viszont verhetetlen. Belhaven Scottish Stout egy nem ripacskodó, igazán kávés-száraz, fenemód selymes (értsd szinte nincs benne bubi), imádni valóan puritán stoutot szolgál e stílus kedvelőinek. Nekem nagy kedvencem lett.

Sajnos nem néztem meg, hogy az ez után következő, imperial stout, így sikerült e érzést elrontani egy kevésbé kávés, jobban gyümölcsös és jóval szénsavasabb itókával, a Profanaty Stout-al. Félre nem érteni, a maga kategóriájába ő is jól szerepel, csak most már tudom, hogy hova is kell besorolnom ezt a kis üveget.

Első kisebb sokk, egy nem egyszerű búza sör volt. Pontosabban egy szűretlen világos bio-búzasör, a Schneider Weise - TAP 4. Leginkább a Vitushoz tudnám hasonlítani, mert a finom banános búza jelleg felett, egy erőteljes alkoholos fémes csípős íz dominál (jesszus milyen szavakat kezdek el itt használni). Nagyon telít, de a főzde többi termékéhez hasonlóan, nincs az az alkalom, mikor nem tudnám ajánlani. 

És az igazi sokk: Mikkeller 1000 IBU. Gyerekek, ez már túlzás. Az emberi nyelv 100 IBU alatt tud csak különbséget tenni, felette nem. Az átlag sörök 20-30 IBU-val játszanak, a normálisak 2-15-el. 40 fölé csak az IPA-k merészkednek. 1000 IBU már csak polgár pukkasztás. Ettől függetlenül, ez a sör isteni! Féltem tőle, hogy csak keserű lesz, de nem, íze van. Karamellás, szőlős finomság, mely az íz után úgy vág nyelven (szerencsére nem torkon), hogy attól az ember könnye kicsordul. Legalábbis e oldalon eddig említett ízekbe nem jártas személyt, szerintem ezzel kínozni is lehet. Az biztos, hogy elzsibbadsz, és utána már csak az édes ízeket fogod érezni, több sört ez után, felesleges leküldeni. És igaz a mondás, ez után tényleg tudni fogod, a nyelved mely területe felel a keser íz észleléséért. Igazi biológia óra ez az agymenés.

Na jó, ez igazából csak a kóstoltak egyikére igaz, ő viszont olyan magasan veri a mezőnyt, hogy megérdemli, hogy ő ihlesse a cím adást. De azért voltak mellette más finomságok is.

Brewdog Santa Paws: scotch ale, egy olyan megnevezés, mely az én szemembe whisky hordók egész sorát idézi meg. És itt meg is kaptam, nagyon száraz, bubi nélküli, fahordós ízű, ír vörösökre hajazó fekete sör. A tél jegyében!

Hangover Santa (újra kost): mikor először kóstoltam, vagy nem volt még kész, vagy csak a nyelvem nem volt felkészülve rá. Akkor csak keser ízt éreztem, semmi mást. Most is elég keserű, de csatlakozik hozzá egy erőteljes alkoholos íz, mely nem a belgás gyümölcs, hanem egyfajta karamellás édesség felé csapong tovább. Szó se róla, messze nem lehet erre a sörre rámondani hogy édes, de most éreztem valami ízt is benne. Érdekes darab.

Mikkeller Stateside: sok jelzőt nem írtam róla, mivel a csoda után volt balszerencsém megkóstolni, de még így is megállapítottam, hogy egy jófajta karamellás (gyümölcsös ízében kicsit szőlős ??) IPA lett, hasonlóan mint az Anderson Valley IPA vagy a Grabanc.

Mikkeller Mosaic: a csoda! Orrba vágó gyümölcsös illat, sűrű krémes állag, mely ezernyi ízt képes a nyelvedre varázsolni, töménytelen komlós utóízzel. Hasonlót csak a Port Brewingtől, a Shark Attackot ittam csak. Benne van az 5 legkülönösebb IPA-ba amit kóstoltam (nem is rossz ötlet, egy ilyen listát még össze kell állítanom).

Ha már az idő tavasziasodik, mi legalább gyújtsunk rá egy-két stoutra és porterre is az IPA-k mellet.

Két remek darabbot sikerült bepróbálnom:

De Molen Zwart & Wit: állítólag IPA, és bár tényleg van utóízben erre utaló jel, összességében inkább egy jófajta stoutra emlékeztet.

Rizmajer 424: füstös porter. Ezt nevezem! Egy tipikus német füstös sörre számítottam, ahol először bár arcon csap a füstös íz, de igazán bele mélyedve azon kívül mást nem talál az ember. Ez nem. Talán mert nem lett elégé füstös? Cserébe viszont kicsit talán túlságosan is bubis, ámde meglepően száraz igazi faszenes stout/porter lett belőle. Gyümölcs ízt én szerencsére nem éreztem. A főzde legkiválóbb söre.

A "cseles" cím csak annyiban igaz, hogy odahaza apró szülő városomba, ezek voltak kaphatóak különleges sörök címke alatt:

Krombacher Dark: lehet csak a hazai csomag ilyen, a kinti nem, de ez nagyon szénsavas, savanykás, amolyan árpás-kukoricás íze volt. Nem jött be.

Krombacher Búza: nagyon, nagyon édes búza sör. Szerencsére a banánosabb fajtából, nem a citrusosból. Végül is, teljesen iható, világot meg nem váltó sör. Nagy mennyiségben viszont már émelyítő.

Karlovacko (újra kost): Ilyent egyszer már ittam, de nem hittem el magamnak, hogy tényleg ennyire rossz volt. Pedig ez tényleg, egyszerűen pocsék. A kukorica darán kívül, semmi más nem jön át belőle. Dög melegbe még lecsúszik, ha nincs egy kőbányai a közelbe inkább. Amúgy meg ott a lefolyó.

Argus Honey: folyékony méz. Végül is egész jól csúszott, gondolom nagyobb mennyiségben a fent említett búzához hasonlóan, émelyítő lenne. Amúgy beszerzési helyét nézve, meglepően pozitív csalódás volt.

Évek óta használtam egy bizonyos receptet, mely a karácsonyi menü szerver része volt, de most kezdett zavarni, hogy nehéz elkészíteni és rendkívül száraz a végeredmény.

A nehéz elkészítése egyrészt az alapanyagból adódik: csirke mellet nem éppen egyszerű klopfolni (szétesik, darabosodik). De sertéssel pedig csak a szárazságát erőltetnénk, melynek oka, a sütőbe sütés.

Előtte természetesen jól megszórjuk a külsejét zöld fűszerekkel, belülre előre megfőzött hagyma-gomba párost némi sajttal töltünk, összetekerjük/egymásra halmozzuk, majd vékony szalonna csíkokkal körbe tekerjük.

Nagyon finom, majonézes francia/tojás/krumpli salátával bátran ajánlom.

Az új változat ennél sokkal puhább, szaftosabb, egyszerűbb.

Drága kedvenc Csakajósör kínálata (nem csak) IPA terén brutálisan felduzzadt. És még csak most jön ki nemsokára saját főzetű Hangover Santa IRA-ja, IBU 90-el. Lesz itt még fájás.

Az alábbi kóstoltak egy része régi motoros, pár darabot pedig nem a fent említett helyen ittam, de úgy érzem végignézve a neveken, jó hét áll mögöttem!

Sötét Bunkó: Gólem fekete IPA-ja. Nevéhez képest nem is olyan bunkó, inkább finom úriemberes, krémes, selymes stout benyomását kelti. Ezer féle ízzel játszik, talán kicsit a russian imperial stoutot irányába csapong. Nagyon tetszetős kis hibrid lett a mostani főzet (korábbit nem kóstoltam még)

Bigfoot Razzia: a domjáni sörfőzde új szortimentjéből az egyetlen ami érdekelt, főleg azért, mert el lett rontva és túl komlózták. Tény, komló nyomás alatt sínylődő, érdekes és nagyon sűrű főzelék. Búzából tényleg nem lehet érezni semmit. Így lebeg a beazonosíthatatlan és a finom között. Nehéz hova tenni, de minden képen érdemes ezt is megkóstolni. Kezdő sörnek IPA előtt tökéletes volt, később lehet már nem fogyott volna ilyen jól. Egy biztos, ebbe a formájába nem lesz túl élet képes (vagy az IPA jellegét vagy a búza jellegét erősíteni kell).

Anderson Valley IPA: ezer éves ismerős visszatért. Az első tucat IPA-im között volt, és rég elfogyott. Azóta sok minden lefolyt a torkomon, és az emlékeim arannyá szépítették ezt az italt, így nagyon félve de még több kíváncsisággal kóstoltam meg újra. Nagyon más, mint az utóbbi időkben megszokott IPA-k. Gyümölcsösség nagyon elbújik a mogyorós-karamellás íz mögött, és ha mégis átjön belőle valami, azt a korty végén száraz keserűség mos el. Még mindig imádom, bár tényleg nagyon kilóg a mostani trendből. Az arany színe megkopott ugyan, de ez továbbra is az élkategóriába sorolható sör. 

Brouwerij'tij IPA: ezer gyümölcs ízből kiemelkedő narancshéj keserségével, átlátszatlan szűretlen sűrűségével, kő kemény habjával, és nagyon megfizethető árával kötelező vétel. A lista talán legkiemelkedőbb darabja.

Belhaven Twisted Thistle IPA:egyszer már kóstoltam. A véleményem sokat nem változott, nem IPA. Elsőre folyékony fenyődobozos-füves illata és íze pedig kezdett optimistává tenni, de a végére ez az íz belesimult a félbarnás ivós sör hatásba. Nem rossz ital, de nem ebben a kategóriában. Sajnos a korábban érzett ír vörössége most nem jött ki.

I Hardcore U: nem először kóstolt Mikkeller és Brewdog szörny szülöttje. Nagyon erős illat, nagyon erős íz. Igazi gyümölcsbomba, megfelelő ibu hatással. Kiváló darab.

Igazából ez egy nehéz téma, és nem is teljes egészében az ízlésem memoárja, de ki kívánkozik belőlem. 

Sokszor kapom meg ismerősöktől a tényleg természetes kritikát, hogy bezzeg x évvel ezelőtt, a Sárkány sör meg a Kőbányai, mindegy mi az, csak folyjon. Most bezzeg lököm a sódert a sok baromságról, mert van pénzem.

Tény, világot látó és szagolgató sihederként, anyucika alig semmi pénzén élő egyetemistaként, sok gondolkodási és választási lehetőségem nem révén, istenítettem kedvenc alkoholos italom, a sör minden megjelenési formáját. Sokszor volt, hogy bizony pár száz forint állt, nem a nap, de a hét ellátására, amibe bizony a 89 forintos Sárkány sör is csak módjával fért bele.

De akkor is ott voltak az ünnepi alkalmak, mikor édességre való pénzemet, bizony jófajta Soproni Démonba vagy Dreher Bakba fektettem.

Ezen életmódot folytató művészek ellen továbbra sincs kifogásom, tudom, hogy a sorsukat, nem teljesen ők választották, élnek, amiből élni tudnak, vagy amibe a legkevesebb erőkifejtésük telik.

De az ember változik. És egyet biztosan kijelenthetek. Az, aki már meg is kóstolta eme sör remekegeket, és mégis azzal jön, hogy a 600 forint egy 0,33 remekműért sok, miközben 400 forintért issza a Drehert, csak mert az 0,5 literes, és 700 forintért a kommersz 0,2-es tequilat.. mert hogy az kell (?),  az hazudik nem csak a világnak, de saját magának is.

Igazából ritka rossz idő volt. Fújt a hideg szél, zuhogott az eső, a cipőm beázott, munka után fájt mindenem (főleg a fejem). De azt mondták, van itt valami amit meg kell kóstolnom. A Legenda sajátja és egy náluk főzött halálfejes csoda. Az első korty után, kisütött a Nap. Nem, nem érdekel hogy pincébe voltam, kisütött a NAP, és csicseregtek a madarak!

Léhűtő: kapásból kettőt kellett innom, hogy elhiggyem, behozták amerika nyugati részét az asztalomra. Bár a pultos csajszi ezt "amerikai ír vörös"nek tituálta, de szerencséjére az ital már messziről az illatával azt kiabálta: IPA. Kollega jellemzése: Sierra Nevada Celebration, kicsit lájtosabban. Tény, annyira talán nem testes és erőszakos, de az egyik legtökéletesebb ilyen stílusú ipa, amit ide haza eddig lefőztek (az egyik!)

Legenda Pony: URAMATYÁM! Ezzel ölni akarnak! Íz nélkül indító, arc bezúzó keserű pusztítás ez, mely csak a hozzám hasonló elmebetegek kényesztetésére készült. Gyerekeket távol tartani! 3 korty után, összeroppant a fejem, minden vízcseppet kiszívott belőlem. Imádom, az első durva ipás emlékemet idézi.

Szarvasi vörös: az engem nem túlzottan érdeklő választékból még ez tűnt inkább érdekesnek, bár sejtettem, hogy nem egy whisky módján füstös sört fogok kapni, mint ahogy azt a Stari esetében kaptam. Igazam volt, bár a habok között felfedeztem a hajlamot az előbb említett ízek irányába, de a korsót elfogyasztva, a lányos, édeskes sör élménye maradt meg. Minden édes szájúnak, aki már unja a banánt (meg a szilvát, meggyet, cseresznyét, ribizlit, epret és a jó isten tudja mit nem), ajánlom, mert meglepően iható sört sikerült összehozniuk.

Zodiak: az IPA divathullámot meglovagolva próbál valami újat becsempészni azzal, hogy rozzsal készül. Illatában az amerikai W.C. IPA-kra hajaz. Az első kortyokban is, bár a vége felé inkább belgás, édesebb irányokba csapott át. Még egyszer újra kell kóstolnom.

Eretnek: sok ismerősöm dicsérte. Nem rossz, tipikusan a boros ízvilágú, gyümölcsösebb porterek közé tenném, de szerintem onnan nem igazán tűnik ki semmivel. Enyhe kávés beütés megvolt, lehet hagynom kellett volna még kicsit melegedni.

Rizmajer búza sör: ez viszont ütött. Brutálisan édes, kenyeres-banános ízű, sűrű főzelék lett. E bejegyzésben említett négyes közül a legkülöncebb. Rizmájer sosem tartozott a kedvenceim közé (attól függetlenül hogy lelkesedésük és terjeszkedésük lenyűgöző), de végül sikerült nyitniuk felém is. Várom az első IPA-jukat, stoutjukat (bármit, csak ne egyedül a kukoricás vonalukat erősítsék).