Nézek mint boci az új kapura

2013. november 21. 14:47 - Kergeboci

Napsütötte IPA

Igazából ritka rossz idő volt. Fújt a hideg szél, zuhogott az eső, a cipőm beázott, munka után fájt mindenem (főleg a fejem). De azt mondták, van itt valami amit meg kell kóstolnom. A Legenda sajátja és egy náluk főzött halálfejes csoda. Az első korty után, kisütött a Nap. Nem, nem érdekel hogy pincébe voltam, kisütött a NAP, és csicseregtek a madarak!

Léhűtő: kapásból kettőt kellett innom, hogy elhiggyem, behozták amerika nyugati részét az asztalomra. Bár a pultos csajszi ezt "amerikai ír vörös"nek tituálta, de szerencséjére az ital már messziről az illatával azt kiabálta: IPA. Kollega jellemzése: Sierra Nevada Celebration, kicsit lájtosabban. Tény, annyira talán nem testes és erőszakos, de az egyik legtökéletesebb ilyen stílusú ipa, amit ide haza eddig lefőztek (az egyik!)

Legenda Pony: URAMATYÁM! Ezzel ölni akarnak! Íz nélkül indító, arc bezúzó keserű pusztítás ez, mely csak a hozzám hasonló elmebetegek kényesztetésére készült. Gyerekeket távol tartani! 3 korty után, összeroppant a fejem, minden vízcseppet kiszívott belőlem. Imádom, az első durva ipás emlékemet idézi.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bociazujkapura.blog.hu/api/trackback/id/tr415647969

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Nézek mint boci az új kapura
süti beállítások módosítása