Szarvasi vörös: az engem nem túlzottan érdeklő választékból még ez tűnt inkább érdekesnek, bár sejtettem, hogy nem egy whisky módján füstös sört fogok kapni, mint ahogy azt a Stari esetében kaptam. Igazam volt, bár a habok között felfedeztem a hajlamot az előbb említett ízek irányába, de a korsót elfogyasztva, a lányos, édeskes sör élménye maradt meg. Minden édes szájúnak, aki már unja a banánt (meg a szilvát, meggyet, cseresznyét, ribizlit, epret és a jó isten tudja mit nem), ajánlom, mert meglepően iható sört sikerült összehozniuk.

Zodiak: az IPA divathullámot meglovagolva próbál valami újat becsempészni azzal, hogy rozzsal készül. Illatában az amerikai W.C. IPA-kra hajaz. Az első kortyokban is, bár a vége felé inkább belgás, édesebb irányokba csapott át. Még egyszer újra kell kóstolnom.

Eretnek: sok ismerősöm dicsérte. Nem rossz, tipikusan a boros ízvilágú, gyümölcsösebb porterek közé tenném, de szerintem onnan nem igazán tűnik ki semmivel. Enyhe kávés beütés megvolt, lehet hagynom kellett volna még kicsit melegedni.

Rizmajer búza sör: ez viszont ütött. Brutálisan édes, kenyeres-banános ízű, sűrű főzelék lett. E bejegyzésben említett négyes közül a legkülöncebb. Rizmájer sosem tartozott a kedvenceim közé (attól függetlenül hogy lelkesedésük és terjeszkedésük lenyűgöző), de végül sikerült nyitniuk felém is. Várom az első IPA-jukat, stoutjukat (bármit, csak ne egyedül a kukoricás vonalukat erősítsék).